Húsvéti hagyományaink

A hagyományok szerint a húsvét és a hozzá kapcsolódó események a mozgó ünnepek közé tartoznak. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás és az újjászületés. Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22. és április 25. közé.

Két helytörténeti kiadvány

„Az együttélés évszázadai” című előadássorozat első alkalmán Henger Péter, a Mezőberényi Helytörténeti és Tájvédelmi Egyesület elnöke kutatásai eredményeként a mezőberényi elöljárókról és a település egykori házszámjegyzékeiről tartott előadást.

Népi kerámiák a gyűjteményben

„Sokarcú népi kerámia” címmel 2021. december 3-án kiállítást nyitott meg Csete Gyula néprajzos muzeulógus a muzeális gyűjteményben.  Elmondta, közel hétszáz kerámiájuk van, ezek között olyan ritka darabok, mint az 1841-es datálású Miska kancsó vagy az 1854 évi túri lisztes bödön. Az agyagedények nagy részét Hentz Lajos gyűjtötte, szám szerint 465-öt.

Scroll to Top